Hegedüs Patrik 2023. 10. 18. Team building
Egy fantasztikus céges kiránduláson vettünk részt Szlovéniában, ahol együtt fedezhettük fel az ország kulturális és természeti kincseit.
Az első nap reggelén izgatottan gyülekeztünk az irodánk előtt, készen arra, hogy megkezdjük kalandos utazásunkat Budapestről Ljubljanába.
Az út során néhány rövid megállóval tettünk szükséges pihenőket és élveztük a vidéki tájat. Végül elérkeztünk első megállónkhoz, a szlovén fővároshoz, Ljubljanához. Az ebédünket egy hagyományos nemzeti étteremben fogyasztottuk el, ahol háromfogásos menüvel vártak minket, itt megkóstolhattuk a helyi ízeket.
A délután folyamán lehetőségünk nyílt felfedezni Ljubljanát, a hangulatos kávézókat és a folyóparti sétányokat. A város színes kavalkádja, a barokk épületek és a szépséges üzletek valósággal magukkal ragadtak minket.
A második nap során felfedeztük Bohinjt és környékét. Különleges élmény volt a Keresztelő Szent János templom megtekintése és a bohinji tó körbejárása. A Vogel-hegyre vezető kabinos felvonózás és a csodálatos hegyvidéki panoráma lenyűgözte a csoportot. A hegy tetején lélegzetelállító kilátás fogadott minket, majd elfogyasztottunk egy ízletes hagyományos ebédet.
Délután izgalmas kajakos program várta az igazán bátrakat. Azok, akik nem kívántak részt venni a kajakozásban, felfedezték a környék csodáit. Este a vacsorát követően, ismét együtt játszottunk, szórakoztunk és a bowling pályát is kipróbálhattuk.
A harmadik napon Bled és környéke volt a cél. A gyönyörű bledi tóhoz utaztunk, ahol átpletnáztunk a tó közepén elhelyezkedő szigetre, majd felfedeztük a bledi várat.
Délután a Vintgar-szurdokban tett túra csodálatos természeti látványt nyújtott, lehetőségünk volt közelebbről megismerni a környék szépségeit.
Este a közös vacsorát követően, egy hatalmas bulival zártuk a fantasztikus kirándulást.
A negyedik és egyben utolsó nap reggelén búcsút vettünk a szálláshelytől, és hazaindultunk, feltöltődve a sok élménnyel és a reményben, hogy hamarosan újra együtt utazhatunk és felfedezhetünk újabb csodálatos helyeket.
Ezek az emlékek még biztosan sokáig velünk maradnak, köszönettel tartozunk a céges kirándulás szervezőinek, hogy lehetővé tették számunkra ezt az felejthetetlen utazást! Izgatottan várjuk a jövőbeli kalandokat és a közös élményeket!